Miért annyira vonzó Margaret Atwood A szolgálólány meséje  című regényéből készült sorozat? Miért fontos a regényt elolvasni, mielőtt a tévé képernyőjére szegezzük a pillantásunkat? Összefoglaló három lépésben.

Nem spoiler!

1. A sorozat sohasem követi a könyvet

A kanadai szerző Margaret Atwood A szolgálólány meséje című regénye 1985-ben jelent meg, nem sokkal Orwell 1984 című könyvének megjelenése után. A vallási fundamentalizmusra épülő társadalom képe remekül jelenik meg az HBO 2017-ben bemutatott sorozatában. Fredé, a szolgálólány meséje ez, aki egyike azoknak a termékeny nőknek, akiknek egy feladata van Gileád Köztársaságban: gyermeket szülni. Csak a szülés legitimizálja az életben maradását a forradalom után, amikor a Biblián alapuló, de azt teljesen átíró patriarchális rendszer átveszi a hatalmat, és a középkornál is sötétebb és kegyetlenebb világba taszítja a nőket. Az 1. évad végével ér véget a regény szerinti történet. Az epizódok nem követik a regény lassan hömpölygő, aprólékos lélektani folyamatokat bemutató történéseit. Zavaró, ahogy a drasztikusságot éles jelenetekkel ábrázolják, de maga a pszichológiai folyamat, amely a könyvben oly remekül van kibontva, nem jelenik meg. A sorozat cselekménye eltúlzott, didaktikus a regényhez képest, ám érthető a készítők szándéka, mivel a kevesebb több elve a film jellege miatt unalmassá tette volna a történetet.

2. Karakterek cseréje

A könyvben drámaian rövid időre, tömören és kívülről láttatva jelennek meg a szolgálólányok a főhősön és szorosabb társán kívül. A sorozatban helyet kapnak olyan szereplők, akik nem szerepelnek a könyvben. A könyv nyíltan rasszista világát felváltotta a politikailag korrekt karakterábárzolás, így lett Moira is, Fredé legjobb barátnője is színesbőrű. A regény karakterábrázolási előnye viszont pont ebben a nyílt rasszizmusban rejlik: a fehérbőrűekből álló világ még hidegebb, még borzasztóbb hangulatba sodorja az olvasót. A könyv talán még azért is nyomasztóbb, mert a karakterek idősebbek a sorozatbeli karakterekhez képest. A szolgálólányokat nem jóképű negyvenes férfiak becstelenítik meg, hanem kiégett, öreg férfiak, akiknek meddő feleségeik is túl vannak már a szülőképes koron. Ez a korkülönbség szemlélteti a legjobban az állatias, vallási agymosással fertőzött társadalom embertelen mivoltát.

3. Lélektani hatás

A nők társadalmi rétegeit, legyenek Feleségek, Marthák, vagy szolgálólányok, csak öltözékük színe különbözteti meg. Mindannyian ugyanazt a rettegéssel teli, félelemmel teli életet élik, mert tudják: egy rossz pillantás, egy ferde lépés, és vége az életüknek. Ez a lélektani, be nem vallott egységesség nem jelenik meg a sorozatban, annak ellenére, hogy a nők a túlélésért vívott küzdelemben szövetségre is lépnek egymással. A könyvolvasó jobban átérezheti a hideg, kegyetlen világnak a napi valóságát, mint a sorozatnéző. A sorozatbeli naturális jelenetek drámai hatása ellenére a könyvbéli Fredé narrációja a lélek mélyebb bugyraiba hatol. A zsenialitása mind a filmnek, mind a sorozatnak abban rejlik, hogy mindezek ellenére mégsem hagyják eluralkodni az olvasón vagy a nézőn a férfigyűlöletet. Ennek talán az az oka, hogy érzékeljük, látjuk: a nők ugyanolyan bűnrészesei a férfiak által fenntartott világnak, mint maguk az álszent férfiak.

A könyv végének nyitott voltára tekintettel olvasóként tovább gondolhatjuk Fredé sorsát, míg a sorozat esetében a készítők fantáziáját láthatjuk a további részekben (bár Margaret Atwood is közreműködött). A nagy kérdés az, hogy olvasóként mennyire tudjuk befogadni azokat a tényszerű pozitív fordulatokat, amelyeknek a könyvben hírük, hamvuk sincs. A könyv csak reményt szül a megváltó szabadulásra, de nem mondja ki, míg a sorozat tálcán kínálja a megoldást. Úgy gondolom azonban, hogy rajongóként ez nem fog bennünket zavarni.