Van az a könyv, amit pont a bestseller léte miatt félve nyit ki az ember. Kíváncsi, de ott motoszkál benne, hogy csalódás lesz. Nos, ez a regény nem az. Thriller a javából, olyan feszültséggel teli atomoszférával, közepesen lassú történetszövéssel, amely letehetetlenné teszi.

A könyv a családi erőszakot, az alkohol- és drogproblémákat járja körül; a könyvismertetők szerint. Ebből a három fogalomból azonban semmi sem érvényesül olyan mélységben, ahogy azt egy függő szereplőtől elvárná az ember. Szerintem a könyv a társfüggőségről, annak személyiség- és viselkedésbeli követezményeiről szól.

A regényben a lelki függőség összekapcsol olyan embereket, akik a másikban pont azt a sérülékenységet keresik, amely révén a saját érzelmi porblémájukat gyógyítani tudják, vagy úgy, hogy gyengék maradnak, vagy úgy, hogy nyíltan megélhetik a személyiségük sötét oldalát. Nem véletlenül kell a párkapcsolathoz két ember, nem véletlenül kell az elnyomóhoz elnyomott. 

A regény nem magyarázza a motivációt, nem magyarázza, hogy a szereplők mit miért tettek vagy tesznek. Az író három nő emlékeiből rakja össze a történetet, három szemszögű komplexitásban, amelyet sikerült remekül megoldania úgy, hogy a könyvben nincs logikai bukfenc.

A regény igazi érdeme azonban mégiscsak az, ahogy a szereplőket lélektanilag lecsupaszítja úgy, hogy minden értelmet nyer: nincs jó és rossz, mindenki áldozat és elnyomó egyben. A kérdés csak az, hogy mihez vezet, ha az egyensúly vagy az egyik, vagy a másik oldalra billen.

Nincs jellemfejlődés, nem is illene a szinte tényszerű emlékképekből összerakott történethez. Jellemkibontakozás van. Ha így látjuk a szereplőket, tökéletesen érthető, hogy a gyenge az erős, az erős a gyenge. Az érett az éretlen, az éretlen az érett. A kettőség azonban minden szereplő sajátja, ettől lesznek emberiek, és így még a "rossz" is érthetővé válik. Az olvasó eljuthat arra a pontra, hogy szétválasztva a jellemet a tettektől, képes ítélkezés- és érzelemmentesen, csak a cselekedetekre fókuszálva, a morális dilemmát megoldani.

Azonban minden a társfüggőségből ered, minden ide tér vissza. Az író pontos precitizással festi meg a szeretethiány pokoli és pokolba vezető játékát. Ehhez képest a krimiszerűség csak díszlet, arra szolgál, hogy a felszín mögé lássunk, bár ennek kibontását is mesterien szövi a szerző. A cselekmény két kérdésben összefoglalható: ki ölt és miért? A lényeg a pszichológiában rejlik. 

A megtört emberek regénye és reménye a könyv. Papírzsebkendőt készítsünk, ha sebeket akarunk tépegetni.

Miért annyira vonzó Margaret Atwood A szolgálólány meséje  című regényéből készült sorozat? Miért fontos a regényt elolvasni, mielőtt a tévé képernyőjére szegezzük a pillantásunkat? Összefoglaló három lépésben.

Nem spoiler!

1. A sorozat sohasem követi a könyvet

A kanadai szerző Margaret Atwood A szolgálólány meséje című regénye 1985-ben jelent meg, nem sokkal Orwell 1984 című könyvének megjelenése után. A vallási fundamentalizmusra épülő társadalom képe remekül jelenik meg az HBO 2017-ben bemutatott sorozatában. Fredé, a szolgálólány meséje ez, aki egyike azoknak a termékeny nőknek, akiknek egy feladata van Gileád Köztársaságban: gyermeket szülni. Csak a szülés legitimizálja az életben maradását a forradalom után, amikor a Biblián alapuló, de azt teljesen átíró patriarchális rendszer átveszi a hatalmat, és a középkornál is sötétebb és kegyetlenebb világba taszítja a nőket. Az 1. évad végével ér véget a regény szerinti történet. Az epizódok nem követik a regény lassan hömpölygő, aprólékos lélektani folyamatokat bemutató történéseit. Zavaró, ahogy a drasztikusságot éles jelenetekkel ábrázolják, de maga a pszichológiai folyamat, amely a könyvben oly remekül van kibontva, nem jelenik meg. A sorozat cselekménye eltúlzott, didaktikus a regényhez képest, ám érthető a készítők szándéka, mivel a kevesebb több elve a film jellege miatt unalmassá tette volna a történetet.

Szórakoztató irodalom az újrakezdésről

Ajánló

Nevezhetjük életközepi válságnak is, ahogy a szakirodalom emlegeti. Nevezhetjük útkeresésnek is, ahogy a spiritualizmus hívei ismerik. Mindegy azonban, hogy nevezzük, azokról az életben tapasztalható komoly pillanatokról szólnak az alábbi könyvek, mikor még van erőnk és lehetőségünk dönteni: megállunk-e az addigi úton, vagy a szívünket követve úgy éljük tovább az életünket, ahogy önmagunk, belsőnk által diktálva élnünk kell. A társadalmi elvárás és egyén harcaival, az újrakezdés bátorságával szembesítenek.

Barbara Delinsky: Menekülés

Emily Auelnbach olyan ügyvéd, aki szerves része annak a darálógépezetnek, amit társadalmi elvárásoknak nevezünk. Jól menő munkája van, férje, pénze és fontosságtudata,  míg egyszer csak szembe nem néz magával: semmi sem jó úgy, ahogy van. Elmegy megkeresni a múltját, a szerelmet, hogy visszataláljon önmagához. Nemcsak ez sikerül neki, hanem rálép a valódi útjára is. A könyv szórakoztató, életszagú, XXI. századi, mentes a szokásos romantikus kliséktől. Amikor az olvasó várja és tudni véli a szokásos következő fordulatot, meglepetésszerűen az írónő új utakra tereli a cselekményt. Aki hasonló cipőben járt bármikor is az életben, mint a főhősnő, a végére bólinthat: lehet nagy levegővétel után tabula rasa-t nyitni.

Carolyn Jourdan: Ha a helyén van a szíved

Ahogy Fannie Flagg a könyv borítóján ajánlja: szívmelengető, bohókás és nagyon megnyerő regény. Élettel teli karakterekkel, egy negyvenes szenátusi jogtanácsos, Carolyn Jourdan, önmagával folytatott küzdelmeiről, s arról szól, hogyan döbben rá az ember, hogy hol a helye a világban, mik az igazán fontos dolgok, és miért nem áldozat a szívünket követve élni.